Mit tegyünk?

Ha felpattant egy kő a szélvédőre innen egy repedés bármikor bekövetkezhet a sérülésből,és gyakran akkor amikor a legkevésbé számítunk rá.
Ezért fontos,hogy helyrehozza a szélvédőjét egy szakemberrel amint észrevette a kőfelverődést.
A Szélvédős Jani nem egy szerviz óriás-de nagy gyakorlattal elvégzem szélvédőjének gyors javítását így jelentős összeget spórolhat a szerviz-óriásokhoz képest,vagy ha aggódik, mert megrepedt a szélvédője és keres egy útmutatást,vagy tanácsot szeretne kérni akkor Janival kapcsolatba léphet a 06-20-616-7045-ös telefonszámon, az Év minden napján.Amint megjavítom autóját nagyon sokat tesz úgy Önmaga és az utasai biztonsága érdekében is.

A fűtőszálas szélvédő javítható?-vagy mégsem?

Azért ragadtam tollat, hogy megírjak egy érdekes tanulságos történetet.Mégpedig azért, hogy ne hagyjuk magunkat félre vezetni fél információkkal.Olyan nagy segítség a mai kor emberének a Google kereső,ezt ki kell használni.Ha valamihez nem értünk írjuk be a keresőbe és próbáljunk józan ésszel gondolkodni.Visszatérve a történethez:egy kedves ügyfél telefonon megkeresett, hogy van egy kavics sérülése az első szélvédőjén,meg lehet e javítani.De azért azt elmondta, hogy a szélvédője fűtőszálas.Konkrétan egy Ford Smax fűtőszálas szélvédőről beszélünk.Természetesen Én elmondtam,hogy minden további nélkül meg tudjuk javítani a fűtőszálas szélvédőjét,hiszen nem a fűtőszál sérült meg, hanem csak a szélvédő külső üvege.Tudnunk kell, hogy a szélvédő 3 rétegből áll.
1,Külső üveg-ami minden autón színes.
2,Fólia vagy ragasztó-ami a 2 üveget összefogja(itt helyezkedik el a fűtőszál is)
3,Belső üveg-ami minden autón átlátszó,ezért látjuk belülről jobban a sérülést,mert a belső üveg átlátszó,és az átlátszóból nézünk a külső színes üveg felé.
A lényeg, hogy maga a fűtőszál -ami melegíti a szélvédőnket a kettő üveg között helyezkedik el,tehát logikus nem is tud megsérülni,mivel a külső üvegünk kaphatta a kőfelverődést,az repedt el,vagyis a kőfelverődés nem befolyásolja a fűtőszálunk használhatóságát.
A találkozó előtt felhívott a kedves ügyfél, hogy nem kéri a javítást,mert egy szervizben azt mondták neki, hogy a fűtőszálas első szélvédőt nem lehet javítani,cserélni kell!EZ A LEHÚZÁS!!!
Nagyon sok fűtőszálas szélvédőt javítottam már minden probléma nélkül.Fontos tanulság-ne hagyjuk, hogy a nagy szervizóriások befolyásolják döntéseiket hiszen nekik az a jó, hogy több százezer forinthoz jussanak egy szélvédő cserével..Mindenképpen informálódjon mielőtt autója sorsáról döntene,hogy az egyszerűbb gyorsabb javítást választja vagy egy kőfelverődés miatt kicserélteti a szélvédőt.Ez olyan mintha egy szálka miatt levágnánk az ujjunkat .

Szélvédőjén keletkezett sérüléseket javítassa meg időben. Olcsóbb a javítás mint később a szélvédő csere.Személyautó,busz,teherautó,kamion szélvédők javítása.Füthető,eső szenzoros,headap display-es szélvődő sem akadály. Gyári szélvédőnél örök GARANCIA a kőfelverődésekre.Repedést csak abban az esetben javítunk ha az anyagilag is megéri a megrendelőnek.Győrben ingyenes kiszállással Cégéhez,telephelyéhez, munkahelyéhez, otthonához,egyeztetett időpontban,a hét minden napján.

Szélvédőn kőfelverődés által okozott sérülések, repedések javítása gyorsan, szakszerűen!
Kicserélteted inkább? Mi garantálja, hogy rövid időn belül nem pattan fel újabb kő?
A javítás megvárható és egy új szélvédő árának töredékébe kerül!

Időpont egyeztetés: 06206167045

A kavicsfelverődés típusai:

A gépjármű szélvédője kétrétegű üveglapból áll (külső ill. belső réteg), melyek között egy átlátszó ragasztófólia található. 
Kavicsfelverődés esetén általában a szélvédő külső rétegéből válik le egy kúpos darab, valamint a felcsapódás hatására az éppen maradt üveg és fólia között légbuborék keletkezik. Természetesen előfordulhat, hogy a belső üvegréteg is sérül, de szerencsére ebben az esetben is van lehetőség a javításra. Ilyenkor a sérülések javíthatósága nagyban függ attól is, hogy mennyire van hozzáférhető helyen. A felverődéseknek számos típusát megkülönböztetjük, a korábban említett sérüléstípus a kagylós sérülés, emellett előfordulnak még félkagylós, repedésszálas, körkörös sérülések, illetve ezek kombinációi.

A javítás folyamata:

A javítás a sérülés megtisztításával kezdődik, ezért megfúrjuk a felületi sérülést, ezzel eltávolítjuk az itt lerakodott szennyeződést. A tisztítási fázist követően a furaton keresztül egy injektor segítégével nyomás alatt folyékony ragasztót, az üveggel közel megegyező törésmutatójú anyagot juttatunk a nyílásba. Ha a ragasztó teljesen kitöltötte a sérülést, akkor természetes vagy mesterséges UV-fény segítségével hagyjuk megkeményedni. Ennek következtében a sérülés elhalványul és nem tud továbbrepedni. Végül a sérülés helyén felületi kezelést végzünk, melynek során először lezárjuk a sérülést és síkba hozzuk a szélvédő üvegével, majd - mivel a felület ekkor még matt fényű - polírpasztával fényesre polírozzuk. Repedés esetén is hasonlóan járunk el, csak akkor javításkor, a továbbrepedés megakadályozása érdekében, a repedés vége előtt fúrjuk meg az üveget.

A végeredmény:

A javított sérülés esztétikája erősen függ a felületi sérülés nagyságától, a benne található repedések, illetve a belekerült szennyeződések mennyiségétől. Ezért ajánljuk, hogy amíg nem javittatjuk ki a kavicsfelverődést, ragasszuk le azt például cellux-szal. Repedéseknél viszont a leragasztást nem javasoljuk, mivel a cellux ragasztóanyaga könnyen beleolvadhat a sérülésbe, amit később nem lehet kitisztítani. A javítás mínőségét a hideg-meleg nem, de a csapadék befolyásolhatja, mivel a legtöbb sérülést nem lehet a javítás előtt megfelelő módon kiszárítani. Ezért esős időben nem érdemes javíttatni, ugyanis gyanta helyett víz maradhat a javított sérülésbe, ami rontja a javítás minőségét. 
A kavicsfelverődéseket nem csak a szélvédőn történő jó átláthatóság vagy esztétikum miatt érdemes minél hamarabb megjavíttatni, hanem azért is, mert ha a felverődés a szélvédő szélének 5-10 cm-es sávjába esik, akkor a szélvédő elrepedésének esélye 90-95%, míg ha más helyen van a sérülés akkor 50% a valószínűsége, hogy az üveg elreped.

SZÉLVÉDŐ JAVÍTÁS KÉRDÉSEK - VÁLASZOK 


A kavicsfelverődés javítása megvárható-e?

Igen a javítás megvárható, ideje kb. 20-35 perc. Ha 1 órával a javítás tervezett ideje előtt telefonál,érkezéskor azonnal ön következik.

A javított szélvédőt elfogadják a műszaki vizsgán?

Igen, a megjavított kőfelverődést elfogadják.

A kőfelverődés helye javítás után nyomtalanul eltűnik  ?

Sokféle sérülés van, de mindegyiknek marad egy kis nyoma. Teljesen friss, kagylós sérülés esetén gyakorlatilag minimális, szinte észrevehetetlen nyom marad.

Igaz az, hogy ha a sérülés a szélvédő szélén van, nem zavaró helyen, nem kell vizsgára megjavíttatni az üveget? 

Nem! Vízsgán a szélvédőn nem lehet sérülés. A javítást azonban minden esetben javasoljuk, mivel a ragasztáshoz közel jóval nagyobb a feszültség, így az javítás nélkül sokkal könnyebben megreped.

Miért kell leragasztani a szélvédőt, ha felverődik egy kő? 


A sérülésbe beszivárog a víz, a piszok. Bár a vizet ki lehet szárítni, de a szennyződést nem lehet eltávolítani, ami a javíthatóságot csökkenti.

Régebbi sérülés is javítható? 

Igen, bár az eredmény nem lesz tökéletes. Ha nem volt leragasztva a sérülés, már egy autómosás is rontja az eredményt. Főként a lilás árnyalatú un. "solar"(hővédős) szélvédők , ha nincsenek megjavítva, a két üvegréteg közötti fólia néhány nap után elszíneződik, és ez a javítás után is meglátszik.

Kőfelverődés nélkül megrepedt a szélvédőm, mi okozhatta? 

Lehetett ez az autónak korábbi, akár évekkel ezelőtti sérülése. Lehet, hogy bontott, sérült szélvédő volt az autóban. Gyakori, hogy a fém perem a ragasztó alatt rozsdásodik, ami megfeszíti a szélvédőt. Az sem ritka amikor egy apró kavics szinte észrevétlenül sértette meg a szélvédőt ahonnan azután elindult a repedés. Látható, hogy az ok nehezen állapítható meg ezért a felelősség is. Az üveggyárak nem vállalnak garanciát a szélvdő ilyen jellegű sérülésére, ezért a forgalmazó és a beépítőműhely rugalmasságára hagyatkozhatunk csupán.


Kőfelverődés, szélvédő javítás

A kőfelverődéses szélvédő sérülések nap, mint nap előforduló balesetek közé tartoznak. Ha rövid időn belül foglalkozunk a sérüléssel, több tízezer forintos cserét is spórolhatunk meg.

Magyarországon 1983 óta kötelező a rétegelt szélvédő.

Ez a fajta biztonsági üveg úgy készül, hogy két üveget illesztenek egymáshoz.

Ezeket vinil-polibutirátból (PVB) készült választólemez tartja össze, ami nem hasad és nyújtható.

Ütközés esetén a PVB választólemez összetartja az üvegdarabokat, biztosítja az átláthatóságot és az üvegfelület kohézióját.

A rétegelt szélvédő további előnye, hogy kőfelverődés esetén csak a külső réteg sérül, ami szinte nyom nélkül javítható, feltéve, ha időben fordulunk megfelelő szakszervizhez.

Az idő különösen fontos, mert a repedésbe jutott szennyeződést nem lehet eltávolítani, és ilyen esetben a javítás sem megoldható. Menetközben a szélvédő a karosszériával együtt vetemedik, és a feszültség hatására az ártatlannak tűnő, apró sérülés rövid idő alatt hosszú repedéssé nőhet.

Forduljunk minél előbb szélvédő javítással foglalkozó szakszervizhez!

Műszaki vizsgán csak a sérült szélvédő okoz gondot, a javított nem. A hatályos jogszabály úgy fogalmaz, hogy a vezető látóterében semmilyen sérülés nem lehet a szélvédőn. A látótérbe az szélvédő üveg azon része tartozik, amit lefed az ablaktörlő.

Milyen szélvédő sérülések javíthatók?

Ha a kőfelverődés nyomot hagy az üvegen, akkor a szélvédő külső rétege reped meg, és légbuborék kerül a rétegek közé.

Kőfelverődés okozta szélvédő repedés többféle formáját különböztetünk meg:

A leggyakoribb a szélvédő kagylós repedése, kör alakú szélekkel, a középpontban tisztán kivehető az ütés helye, apró luk formájában.

A szélvédő csillag alakú repedésénél egy pontból több vékony szál indul tetszőleges irányokban.
A szélvédő kombinált repedésnél pedig a kagylósból indulnak meg a vékonyka szálak.

A szélvédő javítás menete

A szélvédő javítás lényege, hogy a speciális, műgyanta alapú anyagot bejuttatjuk a légbuborékba. Megszüntetjük a kilátást zavaró dolgokat, és megakadályozzuk a továbbterjedést is. A szélvédő javításhoz speciális szerszámokra van szükség .

Ellenőrizni kell, hogy a szélvédő repedése nem tartalmaz-e piszkot vagy nedvességet.

Amennyiben tiszta és száraz a lyuk, felhelyezhető a szélvédőre az injektor.

Ha az injektor stabilan áll megkezdődhet a szélvédő javítás, akkor lehet a nyomást adagolni, apró lépésekben. A szélvédő javításakor a műgyanta a lyukon keresztül fogja kitölteni a teljes üreget. A nyomás növelésével és ellenirányú váltogatásával tudjuk a legvékonyabb részekhez is eljuttatni az anyagot. Ez a szélvédő javítás folyamatának legnagyobb odafigyelést igénylő része, a műgyanta ugyanis UV fényre keményedik, és minél vékonyabb rétegben van jelen, annál gyorsabban. A szélvédő javítás esetén már néhány perces injektoros beavatkozás után szemmel látható, hogy teljes mértékben megtelt az üreg.

A következő szélvédő javítási művelet a keményítés Néhány percig nyomás alatt UV lámpával világítjuk meg az anyagot.

Az injektort leszerelve, egy műgyantával megkent lapkát helyezünk a néhai sérülés helyére, és újabb UV fényes kezelés következik.

Néhány perc múltán az egészet lebontva, a szélvédő üvegre merőlegesen tartott pengével lekaparható a felesleg gyanta.

Szükség esetén polírozás zárja szélvédő javítás folyamatát.

A szélvédő javítás hosszú repedések esetén még nagyobb odafigyelést igényel.

Mindig a szélvédő szélénél kell kezdeni a javítást, mert ott lehet picit szétfeszíteni a repedést.

Az injektort felhelyezve, lassan toljuk végig azt a repedés vonalán.

Nagyon jól látszik, ahogy a műgyanta halad a repedésben. Az injektor mögött rögtön lapkázni kell, mert ott már megindul a keményedés.

A repedés végét le kell zárni, nehogy a feszítés hatására, vagy feszültség hatására tovább terjedjen. Ezt legjobban a kagylós repedés gátolhatja meg. Létre kell hozni egyet, néhány milliméterre a repedés végétől. Erre a célra tökéletes egy multi szerszám, amihez üvegfúró fej tartozik.

A szélvédő javítás művelet nagy gyakorlatot és biztos kezeket kíván!

Csak a felső rétegben szabad fúrni, ha megsérül a két réteget elválasztó ragasztó, kidobhatjuk a szélvédőt. A repedés mélysége látszik, addig kell a furatnak is tartania. Ha a fúrás elkészült, akkor egy varrógéptű alakú eszközt kell a lukba helyezni, és apró ütést mérni a tetejére. Ezzel egy szép kagylós repedés jön létre. Ide is fel kell helyezni egy másik injektort, az előbb leírt módon javítható az általunk okozott kagyló, majd szép lassan lehet közelíteni a másik irányból haladó injektor felé.

A találkozás helyén láthatóan összefolyik a két irányból érkező műgyanta és eltűnik a hosszú repedés. UV-zés, lapkázás, kaparás, néhány perc, és befejeződik a művelet.

A szélvédő javítás megkezdése a repedés fajtájának megfelelően többféle műgyantából kell kiválasztani a legmegfelelőbbet. Ezt csak tapasztalat alapján lehet megtenni.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.

Váltás gyengénlátó verzióra!